2017. november 21., kedd

Timon, Pumba és isten sója



Ültünk Ádámmal a hátsókertjükben a legalább tíz éves napozó székeken. Még valamikor délután nyitottuk szét őket, amikor Anita rendületlenül kavargatta a gulyást, beszélgettünk, iszogattunk. Így éjjeli kettő felé már csak ketten voltunk ébren a társaságból. Az emeleti szoba nyitott ablakából Robi horkolása tört olykor elő. Lecsúsztunk a szék szélére, hogy a támla támassza a csillagok felé a tekintetünket. Egy-egy szúnyog próbálkozott a vérszívással, az alkoholtartalma ércsatornáinknak viszont olyan magas volt, hogy hamar halálra lelt, amelyik megpróbálta. Fogtuk a rozé fröccsöt az ölünkben, s bámultunk fel a végtelen feketeségbe, melyet megpettyeztek a vibráló csillagok.

2017. november 4., szombat

Karcsi Küri főz



Furcsa apukámat főzni látni. No, nem azért, mert hülyén áll a kezében a fakanál, vagy odakozmál minden a keze alatt. Jó pár éve látom őt tüsténkedni a konyhában. Sőt, valósággal miatta akartam megtanulni főzni. Világéletemben szerettem összekenni magam és mindent a rántott hús panírjával, vagy kísérletezni ízekkel, ám ezt ő már-már művészi szinten űzi. Mint egy kis hevenyészett kémikus, aki lenyelt egy kilométer hiányos egeret, pörög a konyhában ezerrel. Amikor felérek hozzájuk, szól a konyhában a jóféle metál zene, benyitok, és orrhegyre tolt okuláréval, valami fűszerrel a kezében felém fordul.

2017. október 22., vasárnap

A bókember



A minap álltam a buszmegállóban, mentem a Határ út felé. Persze a hatvanas nem akart megérkezni, így ácsorogtam többedmagammal a verőfényes napsütésben. Megállt egy HÉV is, le-felszálltak az emberek. A napszemüvegem mögül láttam, hogy felém közeledik egy férfi. Hatvanéves forma, szemüveges, kék pólóban, jó nagy ezüst kereszttel a nyakában. Hallgattam a zenét, amikor rásandítva észrevettem, hogy mosolyog, s jár a szája. Hozzám beszélt. Kikaptam a fülhallgatót.

2017. október 12., csütörtök

Identitástolvajok



Azt olvastam valahol, hogy az utánzás a tisztelet, a megbecsülés legjelesebb fajtája. A gondolat maga gyönyörködtet, viszont, amikor szembesülsz vele, hideg zuhanyként ér a felismerés: a világon mégsem vagy egyedülálló, mert van, aki virtuálisan klónozni próbál.

2017. október 11., szerda

Cipeld most már te



Valamelyik nap ebben a dög melegben próbáltam kitalálni, melyik buszom jön előbb, s ami lényegesebb, melyik irányba menőre szálljak fel. A lakótelep forgalmát némi úttúrás megváltoztatta, így a busz körjárat, és a tábla nem volt számomra egyértelmű. Átcsattogtam hát a másik oldalra, és nézegettem a táblát. Ott sem jutottam megoldásra. Így úgy döntöttem, visszamegyek az eredeti várakozási pontra. Néztem jobbra, néztem balra, amikor a kerítés mögül kilépett egy nyolcvanas éveiben járó férfi. Ami megdöbbentett, hogy megszólított.

2017. október 2., hétfő

Google-rocker



Megérkezett Gabi, kávéztunk egyet, közben elecsetelte a napját, mintha már régóta barátnők lennénk, közben nem, csak ugyanabban a dohányboltban szoktunk megfordulni, és az egyik lány ajánlotta, hogy jöjjön hozzám, ha körmöt akar. Mondom, legyen. Sok mindent megtudtam róla, még azt is, milyen körmöt szeretne. Ott majdnem félrement a korty. De aranyos volt, hozott hozzá nekem lakkokat, mert általában ő csinálja a saját körmeit, amit akart, nem tudja magának megcsinálni.

2017. szeptember 22., péntek

Nehéz. Ez nehéz.



Ki ne örülne annak, hogy azt hallja, csinos? Ki ne örülne egy szerelmes levélnek? Reggel az asztalára tett csokoládénak? Hát, én. Eszembe ötlött, hogy az ember folyton valaminek a keresésére indul, de nem mindig azt találja meg, amit keres. S mindig eszembe jut az örök elégedetlenségem, amit az okoz, hogy én általában nem azt kapom, amit kívánok. Lehet, rosszul teszem, nem egyértelműen, ezért inkább igyekszem nem próbálkozni vele. Most is így történt. Próbálok kiheverni valakit, és bevonzani valaki mást. Tetszeni szeretnék, de azoknak, akik megmozdítanak bennem valamit. A végén ez meg is történik, csak nem azoknak az oldaláról, akiket én prioritásban tartok.