2017. július 16., vasárnap

Álmot láttam rólad

Álmot láttam rólad, mely még most sem hagy nyugodni. Annyira élő volt, annyira eleven.

A kocsidban ültünk mind a ketten, rám mosolyogtál, mondtál valamit, s amikor újra az útra néztem, elvakított két fényszóró. A pillanat végtelenre lassult le, s láttam, ahogy erővel a fékre taposol, s próbálod a kormányt oldalra rántani. Vas a vasnak csattan, ránk peregnek az üvegszilánkok. A tested először az ülésbe préselődik, majd tehetetlenül zuhansz a műszerfal felé. A fejed elbicsaklik. Millió apró szilánk festi vörösre a fakó bőröd. A szemed fennakad, és egy csont roppanása éles sikollyal hasít a csattanás zajába.

Aztán csend. Csak nézel rám üveges tekintettel, s a szíved megáll dobogni.

Éjszaka óta nyugtalan vagyok, felriadtam rá. A gyomrom szűk, éget, mardos a fájdalom, és csak arra tudok gondolni, amit álmodtam rólad. Egész nap telefonnal a kezemben mászkáltam, hátha írsz, vagy megjelenik a zöld pötty a neved mellett. De semmi. Elérhetetlen voltál egész nap, és nekem nem maradt más, mint a jéghideg fürdőszobában térdelve ölelni a vécékagylót.

Nem tudom, mi van veled, de felőröl az idegesség. Azt hiszem… úgy érzem, történt veled valami.