2017. július 24., hétfő

Nem, nem és nem



Szerintem minden lány legalább egyszer elgondolkodik azon, milyen esküvője lenne, ha egyszer lenne. Még én is tervezgettem anno, pedig nem vagyok egy esküvő párti ember. Volt egy korszakom, ahol bordó-fekete ruhát álmodtam meg magamnak, és a bevonuló zeném az AC/DC-től a Highway to Hell lett volna. Később ez változott némi külső behatás miatt. Gyerekkoromban, amikor a ligetben sétálgattam anyuval, imádtam bemenni a templomba, mert mindig volt esküvő, és én meg akartam nézni a cukorhabos muffinnak látszó menyasszonyt. Imádtam a Muriel esküvőjét, sőt, néha tátott szájjal bámultam, ahogy a színésznőket oltár elé vezetik a vásznon.

Minden esküvőben volt valami, amit én is szívesen viszont láttam volna az enyémen.
A barátnőim esküvőjét is imádtam végignézni, s bármennyire kőszívű fakír vagyok, még én is elérzékenyültem. Hol azon, hogy ők sírnak, hol maga az egész megható volt, hol meg azért, mert belegondoltam, nekem soha a büdös életemben nem lesz részem ilyesmiben.
Igen, néha engem is elkap a harci házasodós ideg.
Viszont, azt sosem gondoltam volna, hogy lesz esküvő, ami megmutatja, milyet nem szeretnék.
Nem szeretnék szervezetlenséget.
Nem szeretném, ha mondvacsinált indokok miatt a nekem fontos emberek ne legyenek ott.
Nem szeretném kikészíteni a vendégsereget az általam jópofának titulált félinformációkkal.
Nem szeretném, hogy az összes pesti ismerősömnek Mucsaröcsögére kelljen fáradnia. Azt sem, hogy ezért négy és fél órát vonatozzanak azok, akiknek nincs autója. – Nyilván, ha a párom vidéki, akkor megint más, de ha Pesten él az ÖSSZES ismerősünk, és mi is, nem viszem el őket az istenke háta mögé.
Nem szeretném az utolsó pillanatban benyögni a családnak a hírt.
Nem szeretném őket kellemetlen helyzetbe hozni.
Nem szeretném a szülőmet és a leendő tanúmat bizonytalanságban hagyni.
Nem szeretném, hogy a családnak legyen kellemetlen, hogy fizetniük kell a szállásért.
Nem szeretném az esküvőmet másokkal kifizettetni.
Nem szeretném, hogy a családjaink ne ismerjék egymást.
Nem szeretném, hogy a tűző napon, negyven fokban kelljen támla nélküli padokon ülniük. Olyan székeken, ami elsüpped a laza talajban.
Nem szeretném, hogy sittes halmok, gaz és túrások vegyenek minket körbe.
Nem szeretném, hogy ne apukám kísérjen az oltárhoz, és ne a legjobb barátnőm legyen a tanúm.
Nem szeretnék a családom és a barátaim nélkül ott állni fehér ruhában.
Nem szeretném, hogy ne legyen bevonuló zeném.
Azt sem, hogy ne legyen meg a szertartás. Nem kell templom, elég egy anyakönyvvezető, de hiányozna a „két patak egybefolyik”.
Nem szeretném, hogy ne legyen kivonuló zeném.
Nem szeretném órákat várakoztatni a vendégsereget, sem azt, hogy a hülye képzelgéseim miatt unatkozzanak egy percig is.
Nem szeretném, hogy csak a vendégsereg egy részének tartsam az esküvőt, mert az idegenek jobban a családom, mint a vérszerinti rokonaim.
Nem szeretném, hogy ne ismerjen mindenki legalább még egy embert.
Nem szeretném, hogy üljünk kukán egymással szemben.
Nem szeretném, hogy zaj nélkül kelljen enniük.
Nem szeretném, hogy ne etessen meg az uram a tortával.
Nem szeretném, hogy ne legyen tortám, és ne legyen alkohol, jóféle zene a lagziban.
Nekem mindez hiányzott, személytelen volt a nemrég tartott esküvő. Nem váltott ki belőlem semmilyen érzelmet azon kívül, hogy volt pár olyan pont, ahol hangosan tudtam volna hőbörögni, mert nem értettem mindennel egyet. Egyetlen egy dolog váltott ki belőlem némi érzelmet, a menyecske tánc, a rablás, és az ifjú férj játékai. Ezek is csak annyit, hogy aranyos volt.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer rosszul fogom magam érezni egy esküvőn több szempontból is. Egyrészt, mert az örömanyát csak sírni láttam, de nem örömében, hanem fájdalmában. Másrészt, mert bunkó volt a menyasszony a családjával szemben. Harmadrészt, mert egy olyan ember legszebb napját nem látom örömtelinek, akit mondjuk rá, szeretek. Negyedízben, mert mindenkinek nyúlt a feje, és fintorgott. Ambivalens érzéseket váltott ki bennem a bűntudat.
Nem mellesleg, megtanultam, hogy soha nem fogok olyan esküvőre elmenni, ahol csak a párt ismerem. Soha. Senkiére. Nem.