2017. július 16., vasárnap

Október

Reggelre ködkabátot húzott a kinti világ. Arra ébredtem, hogy a fűtés és a meleg takaró ellenére is didergek. Az orrom jéghidegen fúrtam a párnába. Az ablakon kinézve a tegnap még zöld levelű fa felöltötte sárga báli ruháját. Az egész lakótelep színpompával üdvözölte az őszt, az október közepét.
Harmatcseppek gurulnak végig az ablakon.
Ahogy a pufi, macis pulcsimban, kezemben kávémmal az ablakhoz húzódom, észreveszem a hulló leveleket. Zölden kezdik, bordósan-sárgásan zuhannak, barnán és kiszáradtan érnek földet. Eltűntek a madarak, a bogarak.
Üres pókhálókra szitál az eső.
Délutánra ólmos homály húzódik a tájra, hideg szél lengedez. Egybefüggő, szürke felhő takarja a tegnap még kék eget. Kimozdulni sincs kedvem, meg úgy egyáltalán mozdulni sem. Ahogy lassan hűvösebbe fordul az idő, úgy alszik el bennem a tűz.
S bárhogy húzódok a konvektor mellé melegedni, bármennyi gőzölgő teát tartok az orrom elé, a levegő illata már más. Tiszta hideg.
Elsiratom a jót, köszöntöm a jobbat.
Lelkem színeiben pompázik az október.